Patrióta csúcstalálkozó: Orbánék Madridban készülnek naggyá tenni Európát
A Politico szerint érdemes odafigyelni, mert a közeljövőben tovább nőhet a Patrióták befolyása Európában.
Tölgyessy Péter szerint a jelenlegi önkormányzati rendszer legnagyobb baja, hogy azt a tanácselnökök demokráciafelfogása szerint alakították ki.
Tölgyessy Péter politikai elemző az MR1-Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában kifejtette: az 1990-es önkormányzati modell már nem működik jól, ezért a bajokra a kormánypárt a centralizált közigazgatást ajánlja. Ez szerinte erősen központosított hatalmi rendszer felé vinné az államot.
Tölgyessy úgy véli: a mai önkormányzati rendszer legnagyobb problémája az, hogy az olyan lett, amilyennek az egykori tanácselnökök elképzelték a demokráciát. A bonyolult és drága rendszerre Tölgyessy szerint válasz lehet a Fidesz által ajánlott központosítás. Ez az elemző szerint az olcsóbb és hatékonyabb közigazgatás ígéretét jelenti, ugyanakkor a bürokrácia is növekedhet. A helyi ügyeket továbbra is helyben kell megoldani - tette hozzá.